"Kicsoda az az én?"

/hadd álljon ki! Lássam! / Én vagyok az az én, /  követem  alássan?"

(Arany János)

 Gyerekkorában előszedte apja elrejtett tiszti kardját, s öccsével ádáz tusát vívtak. Ma is ezt  a  kardot villogtatja: a küzdelem, az indulat, a férfivirtus, a poklot vívó harc költője. Kritikusai "csonttörő tusát", "sistergő gyújtózsinórt" emlegetnek dinamikus, nyughatatlan lényét jellemezve. A tenger ereje, hullámlüktetése formálja költői képszikláit; az óceáné, amelyet ifjú tengerészként bajvívásra hívott ki. S most már ötven év fölött, tizenvalahány kötettel, József Attila-díjjal, Kölcsey-díjjal, Balassi-karddal áll előttünk - besorolhatatlanul. Mert a nagy indulatok s nagy formátumú képek költője, aki vállalja a cselekvő, az igazságot kereső, a nemzet jogaiért lázadó politikai küldetést - a nyelvi játékoknak is virtuóza, tündéri gyerekversek lebegtetője, a kis világnak, a finom érzékeny rezdülésnek is festője, iróniának és öncsúfoló humornak is szikráztatója, sikamlós versek szemérmetlen mestere... Nem lehet ezeken a költőkön eligazodni.